„Ez az ember megpróbálja azt tenni, amit elvárunk tőle, csak hogy nekünk ne kelljen megtenni. A magyarok megcsinálják helyettünk a piszkos munkát” – fogalmazott a volt uniós bővítési biztos, Günter Verheugen a Das Duell című német televíziós vitaműsorban Orbán Viktorral kapcsolatban a hvg szerint.
Verheugen éles kritikával illette a német menekültpolitikát: „mi németek azt gondoltuk, csak ülünk itt a közepén, körülöttünk EU-országok, ide nem jön majd senki, kivéve azokat, akik repülővel érkeznek Frankfurtba”. Verheugen azt jósolta, hogy a menekültek áradata egyre erősebb lesz: „amit most megélünk, csak a kezdet. A vihar még csak most jön”. Verheugen óvatosan optimista az ügyben, hogy a krízis egy közös, európai menekültpolitikához vezethet: „ez lehet Angela Merkel nagy lehetősége. Most valami olyasminek kell következnie, ami túlmutat a mostani politikán, amit Brüsszel kínál, és amit egyes országok csinálnak”. Szerinte például azon is el lehetne gondolkodni, hogy az 1-1,5 millió libanoni, jordániai, törökországi menekülttáborokban élő szíriainak biztonságos beutazást biztosítsanak Európába.
A volt uniós politikus vitapartnere, Nikolaus Blome német újságíró, a Der Spiegel szerkesztőségének tagja azt mondta: Orbán Viktor helyesen tette, amikor kerítéssel lezárta a szerb-magyar és a horvát-magyar határt, hogy útját állja a kontrollálhatatlan menekültáradatnak. „Kerítést épít, mert máshogyan nem megy. Máshogy nem lehet a problémát kontroll alatt tartani” – jelentette ki Blome, aki szerint kerítés nélkül nem lehet biztosítani a rendezett keretek közt folyó bevándorlást.
Blome kiállt a kötelező menekültkvóta mellett, még akkor is, ha ez azt jelentené, hogy a menekülteket akaratuk ellenére kevésbé vonzó országba viszik: „a határok nélküli Európát veszélyezteti, ha engedjük őket oda, ahová menni szeretnének”.